Számos vizsgálat kimutatta, hogy a babaúszás jó hatással van a mozgásfejlődésre. A babaúszásra járó babák hamarabb kezdenek mászni és járni, a kisebb neurológiai problémák kezelésében is jó szolgálatot tehet. A gyorsan hízó lustább babákra különösen jó hatással lehet a babaúszás.

Legközelebbi rokonaink, a gorillák és csimpánzok utálják a vizet és félnek tőle. Ha egy csimpánz beleesik a vízbe rögtön olyan pánikba esik, hogy megdermed, kapálózni sem tud, és azonnal elmerül. Kevés kivétellel - ide tartoznak a Japánban élő makákók bizonyos csoportjai - ez az összes többi majomról elmondható. Ezzel szemben az ember imádja. Szeret mosakodni, pancsolni, strandolni, úszni.

Mi ennek az oka? A tisztálkodás?
A legtöbb emlős nyalakodással tartja tisztán magát, a majmok pedig kurkászással egymást. Az ember ugyan rég elveszítette a bundáját, de a sima bőrt is egyszerűbb lenne fürdőzés helyett csutakolással tisztán tartani.
Az ember legtöbb tulajdonságára a biológusok az emberi faj történelmének elemzésével keresik a választ. Távoli ősünk az erdőből egyszer csak a szavannán találta magát, ahol, aki messze lát, előnyben van, és az lát messze, aki két lábon állva felegyenesedik. A felszabaduló elülső végtagokkal vadászeszközöket lehet használni. Azonban a szavannai életmód nem ad választ arra, hogy miért szeretjük annyira a vizet. Vagy miért izzadunk? A száraz szavannán kifejezetten hátrányos, ha valaki izzadással vizet veszít. Miért sírunk? Az emlősök többsége, beleértve a majmokat, nem sír.

Sir Alister Hardy, angol biológus máig nem teljeskörűen elfogadott elmélete szerint az ember evolúciós történetének egy korai szakaszában a tengerpartra szorult, és táplálékának egy részét a tengeri élőlények képezték.
Az úszáshoz előnyösebb a csupasz bőr, a szervezetbe került felesleges sót kiizzadja és kisírja az ember; ahogyan a tengeri emlősök is teszik. Nem mellesleg pedig őseinknek imádnia kellett a vizet, mert akik ezzel nem így voltak, azok a táplálékhiány miatt kipusztultak.
Az elméletet alátámasztja, hogy olyan afrikai területet is találtak geológusok, amely abban az időben a tengerbe süllyedt és csak néhány kicsi sziget maradt szárazon, majd hozzávetőleg másfél millió év múlva a szigetek ismét felemelkedtek és csatlakoztak a szárazföldhöz.
Ez az ún. "vízimajom elmélet" más emberi tulajdonságokra is elegáns magyarázattal szolgál. Az emberi újszülötteket legalább három hónapos korukig nyugodtan a vízbe lehet dobni, nem fulladnak meg. Egyrészt a víz alatt nem vesznek levegőt - merülési reflexük van -, másrészt szemben a majmok vézna csecsemőivel, akiknek merülési reflexük sincs, azért is könnyen fennmaradnak a víz felszínén, vagy annak közelében, mert kis zsírpárnásak, gömbölydedek
Amikor Cook kapitány 1778-ban felfedezte a Hawaii szigetcsoportot, megdöbbenve látta, hogy az újszülöttek a hátukon fekve lebegnek a meleg áramlatokban és a lagúnákban. Azóta számos más meleg tenger vagy folyó mellett élő természeti népnél megfigyelték, hogy a gyerekek előbb tanulnak meg úszni, mint járni.

Az ezirányú megfigyelések nyomán napjainkban a fejlett világban is egyre gyakoribb, hogy a szülők babaúsztatásra viszik gyermekeiket.

A légzés reflexszerű kihagyása egy veleszületett reflex, amelynek az a lényege, hogy ha a babák vizet éreznek arcukon, a külső légutakban, akkor azonnal bezárják a hangrésüket, szájukat, orrukon levegőt fújnak ki (buborék látható). Ez megakadályozza, hogy vizet nyeljen a gyermek, és az egészségre káros hatások így elkerülhetőek. Sokan azt hiszik, hogy a babák veszélytelenül merülhetnek. Ez azonban nem igaz, mert előfordulhat, hogy a baba vizet nyel, amely azután a tüdőbe kerül, ugyanis a reflex a félrenyelés ellen nem nyújt védelmet. A leírt reflex általában a 4-6 hónap után nem váltható ki többé. Ezt követően a tudatos légzésvisszatartást lehet tanítani.

A gyermeknek az úszás alatt, amikor már nem működik a légzést visszatartó reflex és helyét a tudatos légvétel-légzésvisszatartás veszi át, az orrán át kell lélegeznie. A növekvő mozgáslehetőségeivel a gyermek nyugodtan, ritmikusan veszi majd a levegőt, hasonlóan, mint a szárazföldön. A légzés sebessége változhat a mozgás intenzitása, a víz hőmérséklete, az izgalom, motiváció és a gyermek temperamentumának függvényében. Csak óvodáskorban képes a gyermek tudatosan alkalmazni az úszásnemekhez szükséges légzéstechnikákat. Ettől kezdve lehet a szisztematikus úszásoktatást megkezdeni.

A babaúszás általános célja a speciális motorikus fejlesztés, a szülő-gyermek kapcsolat emocionális erősítése, a szociális viselkedés javítása és a gyermek pszichikai-fizikai fejlődése. A babaúszás nem teljesítménysport, és nem az úszás mielőbbi megtanulása a cél. Az anyával és/vagy apával történő úszás előterében mindig az öröm áll. A vízi foglalkozások alatt a szülő és a gyermek fontos közös tapasztalatokat gyűjthet a kommunikáció, a bizalom, a szeretetteljes kapcsolattartás terén.

A rendszeres babaúszás pozitív hatással van a gyermek testi-szellemi fejlődésére; a hatások megmutatkoznak a keringésben, a tüdőteljesítményben, fokozza az izmok erejét. A gyermek lelki fejlődése pozitív irányba változhat, a szülő-gyermek kapcsolat is erősödik. A gyermek szociális fejlődése és magatartása is kedvezően befolyásolható a korai alkalmazkodás és tisztelettanulás által egy új környezetben. A vízben való mozgás egy korai koordinációs és ügyességi kihívás. A gyermek egyensúlyérzékelése könnyedén fejlődhet a majdnem súlytalan állapotban. Mivel a baba fejlődésének e szakaszában a szárazföldön még nem képes a gravitáció ellenében ilyen jól mozogni, ezért a víz egy ideális közeg számára. A rendszeres babaúszás azonban még egy egész sor más kedvező hatást is előhív:
- tudományos kísérletek kimutatták, hogy a babák mélyebben és nyugodtabban alszanak a testi megterhelés után
- az egyre gyakoribb tartáshibákat megelőzhetjük a babaúszással. A babaúszás a legmegfelelőbb mozgásmód a baba számára életének első évében
- a központi idegrendszert fejlesztjük a rendszeres babaúszással
- a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség fokozódik.

A babaúszás kezdő időpontjára vonatkozó tanácsok igen különbözőek. Azonban abban megegyeznek a vélemények, hogy az első életévben elkezdett foglalkozás a leghatékonyabb.

Az első hetek végére a baba köldöke már begyógyul. Ez idő előtt a köldökgyulladás veszélye miatt semmiképpen se vágjunk bele a "babaúszásba"! Amikor a baba már megpróbálja magát egyszerű mimika segítségével kifejezni, és akusztikai ingerekre is reagál hevesebb mozdulatok vagy a fej felemelésének kísérletével, akkor érdemes próbálkozni az első vízhez szoktatási kísérletekkel, otthon, a fürdőkádban. Különböző előkészítő technikákkal: simításokkal, masszázsfogásokkal fokozhatjuk a baba jóérzését. A közös pancsolás az apával vagy az anyával a legcsodálatosabb a baba számára. Tartsd a gyermeket a nagy kádban szorosan magadhoz ölelve, hogy biztonságban és kényelemben érezze magát, a legjobb, ha az öledben ül a gyermek. Az apák számára is különleges élmény egy kis közös fürdés az utóddal. A sok érintés és simogatás intenzív és szeretetteljes apa-gyermek viszonyhoz vezet.

A baba első "úszó" mozdulatait az otthoni fürdőkádban láthatjuk, amelyek mind a vízben, mind a szárazföldön megfelelő fejtartással előhívhatók. Ezek a magzati életben is működő elemi mozgásminták. Ha a vízben a hason fekvő csecsemő arcát megemeljük, a végtagok úszásra emlékeztető mozgást mutatnak, amely a fej víz alá merülésével összerendezett mozgássorrá alakul szemrésnyitással, levegőkifújással kísérve. Jellegzetes az első reflexszerű mozgásoknál a láb mozgása. Jellegében a biciklizésre vagy "békalábtempóra" hasonlít. Az első hónapokban a lábak mozgáskészsége nagyobb, mint a karoké.

Soha ne kezdjünk el egyedül úszni a babával! Ma Magyarországon több program is létezik, ahol felkészült oktatók foglalkoznak a családokkal. Fordulj bizalommal a megfelelően képzett szakemberekhez, és válassz kedvére való csoportot.
A csecsemőkorban szerzett első tapasztalatok, az egész életre hatással lesznek. A kellemetlen élmények ugyan nem maradnak meg tudatos emléknek, de a tudatalattiban tárolódhatnak. Ha a kellemetlen tapasztalat, élmény a korai gyermekkorban gyakran érte a gyermeket, akkor ezek az élmények fiatal és felnőttkorban félelmek okaivá válhatnak. Ha azonban a gyermek szeretetteljes és egészséges környezetben nő fel, akkor ezzel már megadjuk az alapjait egy pozitív beállítottságú életnek.

Minthogy a legtöbb vízbe fúlás kisgyermekkorban következik be, ésszerűnek látszik, hogy a gyermek minél korábban tanuljon meg úszni. Az 1 éves kor körül vagy még korábban tanácsolt ún. babaúszás körül még rengeteg vita van.

A Kölni Sportfőiskolán tudományosan vizsgálták az emberi úszást az első és második életév folyamán: azt állapították meg, hogy a gyermek körülbelül 2 éves korától fogva képes fejét oly módon kiemelni légvétel céljából, ahogyan az úszás közben szükséges. Ennél fiatalabb gyermek másra tanítható meg: fejét vízbe merítve reflexesen tartja vissza, végtagjaival a víz alatt koordinált, de szabálytalan járómozgást végez. 5-7 hónapos csecsemő meg tud tanulni a víz felszínén hanyatt fekve lebegni, 8-14 hónapos gyermekek pedig segédeszközzel felszerelve a vízben, pontosabban a víz alatt futó mozdulatokat képesek végezni.

Mindez nem szól a babaúszás ellen, a vízzel való megismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, forduljunk szakemberhez, a gyakorlatok egy részét egyébként otthon, a fürdőkádban is el lehet végezni; csak ne tekintsék a szülők gyermekük teljesítményét teljes értékű úszásnak.

Mintegy 3 éves kortól kezdve lesz képes a gyermek az úszás bonyolult, összerendezett mozdulatait elsajátítani. Más szóval: a csecsemő még nem szabadúszó, de nagyon jót tesz fejlődésének sok vízzel való gyakori érintkezés. Elengedhetetlen azonban a teljes értékű megszakítás nélküli szülői felügyelet a kisgyermek vagy csecsemő közvetlen közelében. Ennek mindig a későbbi korban történő úszástanulás idején is így kell lennie.
A babaúszás hívei az igen korai úszás elsajátításának propagálását azzal támasztják alá, hogy megfigyeléseik szerint a korai úszónak jobb a kapcsolatteremtő és reakciókészsége, teljesítménye, és mozgásfejlődése, mint annak a kisgyermeknek, aki a vizet csak mosdótálból és pohárból ismeri.

A német gyermekgyógyászok többsége azonban úgy véli, hogy a gyermeknek csak 3-5 éves korban kell megtanulnia úszni; persze, a vízzel való megismerkedés más dolog és az korán megkezdhető. A két nézet nem igazán zárja ki egymást és az ilyen kérdésekben nem mindig a többségnek van igaza.

A kisbaba nagyon sok reflexszel születik a világra. Ezek közül az egyik a búvárreflex.
Ösztönös veleszületett, ugyanakkor leépülő reflex. A vízben való foglalkozások során a búvárreflex gondoskodik arról, hogy ne nyeljenek, illetve lélegezzenek be vizet. Amikor az imitált (majd később a rendes) merülések során a baba arcára vizet locsolunk, a reflex hatására elzáródnak a légutak. Tulajdonképpen ennek a reflexnek köszönhető, hogy ilyen korán tudunk foglalkozni a babákkal a vízben.

Ez a reflex tulajdonképpen a gyermekek anyaméhből hozott emléke arról, hogy kilenc hónapon keresztül vízben éltek és nem vettek levegőt. A kicsik születésük után még körülbelül 7-8 hónapig hordozzák magukban ezt az élményt, de mint mindenki a gyerekek is különbözőek, így néha előfordul, hogy 8-10 hónapos babák is boldogan merülnek a víz alá.

A búvárreflexet az agy ősi, ösztönös működése kontrollálja, majd néhány hónapos korban az "új agy" a neokortex kezd rohamosan fejlődni és átveszi az irányítást. A búvárreflexet a bébiúszás alappillérének is nevezhetjük, hiszen ezt az ösztönös működést alakítjuk át feltételes reflexszé egy meghatározott módszerrel, melynek hatására a gyerekek az "ösztönös reflexes" időszak elmúltával is gond nélkül merülnek alá. - így később sem fognak már félni a víztől.

A bébiúszással kapcsolatban rengeteg téves információ terjed szájról szájra. Az első és legfontosabb, hogy a módszer nevében szereplő úszás valójában nem úszás, hanem inkább ösztönös vízi mozgást takar. Az úszómozdulatokat csak két éves kor után kezdik elsajátítani a gyerekek, amikor már fizikailag és szellemileg is felkészültebbek a mozgástanulásra.

A következő kedvező eredményei lehetnek, ha egy család eldönti, hogy elkezd a kicsivel vízi foglalkozásokra járni:

• Közeli kapcsolat alakul ki a vízzel, a gyerekek korán megtanulnak víz alá merülni, ezáltal később már nem kell hatalmas energiát befektetni ahhoz, hogy gyermekünk legyőzze vízzel szembeni félelmét.
• A szülő-gyermek kapcsolat elmélyül, a kicsik megtanulnak bízni szüleikben vizes környezetben. A vízben feloldódnak az érzelmek, s ez a jelenség is arra az időszakra emlékezteti a babákat amikor még az anyaméhben harmóniában és békében együtt éltek a mamával. Másrészről a papáknak is lehetővé válik az, hogy megéljék azt az egységélményt amelyben az anya és gyermeke léteznek, és ezáltal egy harmonikusabb család alakulhat ki.
• A babáknak életük első néhány hónapjában nemigen van lehetőségük mozgásra, mivel az izomzatuk, csontozatuk és mozgáskoordinációjuk még nem kiforrott. A vízben ez a helyzet gyökeresen megváltozik. A víz felhajtóereje lehetővé teszi hogy a babák sokkal szabadabban mozogjanak mint a szárazföldön. Számukra hatalmas öröm ez a kötöttségek nélküli mozgás ahol nem korlátozza őket a gravitáció nehézsége.
• A vízi foglalkozások hatására a gyerekek "edzettsége" megváltozik, hiszen a mozgás az izmokon kívül megdolgoztatja a keringési rendszert is. Általános tapasztalat, hogy a bébiúszók között gyakoribb a betegségekkel szembeni nagyobb ellenálló képesség, és a bizonyos életkorokhoz kötött mozgások gyorsabb elsajátítása.
• A csoportos közegbe kerülés a bébik számára mindig egy fontos tapasztalat. Azok a babák, akik viszonylag korán kerülnek közösségbe, hamarabb válnak képessé kapcsolatteremtésre és könnyedebben mozognak szociális közegben. A mamák bezártság érzését is erőteljesen csökkenti az, hogy közösségben megbeszélhetik egymással a gyermekneveléssel és az anyasággal kapcsolatos ügyes-bajos dolgaikat.

Cook kapitány 1778-ban fedezte fel a Hawai szigetcsoportot. Meglepődve tapasztalta, hogy az újszülöttek hátukon fekve lebegnek a meleg áramlatokban és a lagúnákban. A nyugodt és meleg víz mellett élő emberek valóban előbb tanulnak meg otthonosan mozogni a vízben, mint járni a szárazföldön.

A nyugati országokban sokáig alábecsülték az újszülöttek tudását, vízbeli képességeiket pedig teljességgel figyelmen kívül hagyták. A fordulópont 1930-ban érkezett el, amikor Dr. Myrtle McGraw közzétette cikkét a Journal of Pediatrics című szaklapban - "A csecsemők úszási szokásai" címmel. Dr. McGraw 42 gyermekről írt, és készített filmet életük első két és fél évében. A gyerekeket újra meg újra megfigyelve összesen 445 esetről számolt be.

Nem szabad megfeledkeznünk Igor Csarkovszkijról sem, aki az egykori Szovjetunió területén tanulmányozta a csecsemők vízi viselkedését. Módszereit sokan drasztikusnak tartják, de munkássága sokakat ámulatba ejtett.

Fiatalon öngyilkossági kísérletet hajtott végre, belevetette magát a Fekete-tenger habjaiba. Életét két delfin mentette meg, akik kivitték, majd letették őt a tengerpartra. Ez az esemény "életre szóló élmény" volt számára.

Ezután néhány év alatt különféle diplomákat szerzett testnevelési, biológiai, emberélettani ismertekről, majd szülésznek képezte át magát. Sokat foglalkozott az erőszakmentes szülés témakörével, rengeteg szülést vezetett le a Fekete-tenger öbleiben.

Az igazi áttörést kislánya születése hozta el számára. Veta a hetedik hónapra született meg, alig nyomott többet egy kilónál. Nem sok reményt fűztek a megmaradásához. Csarkovszkijnak megengedték az orvosok, hogy saját maga kezelje kislányát. Habozás nélkül egy meleg vízzel teli fateknőbe süllyesztette a pici babát. Fejtámaszt barkácsolt neki, ami a víz fölött tartotta az orrát és a száját, nehogy megfulladjon. A gyermeket szinte állandóan meleg vízben tartotta, aki lassacskán elkezdett szopni. Anyja ezt a tevékenységet is a vízben folytatta a picivel, és megdöbbenve vette észre, hogy kislánya a víz alatt is folytatja a szopást, légzési zavarok nélkül. Ez úgy sikerülhetett neki, hogy gégéje automatikusan elzárta az utat a víz elől a tüdőbe. Vetából egy egészséges vízbarát kisbaba lett. Hat hónapos korában már nyugodtan üldögélt a víz alatt kis medencéje fenekén az orvosok nem kis ámulatára.

Ez volt tehát ama nagy fölfedezés, ami igen fontos szerepet játszott Csarkovszkij későbbi módszereinek kifejlesztésében.

A fiatal "csodadoktor" egymás után ért el szembetűnő eredményeket a koraszülöttekkel olyannyira, hogy híre Moszkván túlra is elért. Sereglettek hozzá az emberek. Nem csupán a reményvesztettek, hanem az újat kutatók, művészek, sportolók is.

Csarkovszkij eredetisége abban rejlik, hogy régóta "előre látta" az ember visszatérését a vízhez. Álmot látott róla. Akkor kezdte ezt álmodni, amikor a delfinek megmentették az életét...

Felhasznált irodalom:
Jessica Johnson és Michael Odent: Mindannyian a víz gyermekei vagyunk
Patrice Van Eersel: Ötödik álom